Ma zabkását kapott Marci uzsonnára, almával és eperrel, most evett először epret, remélem, hogy megússzuk az allergiát. Nem friss epret vettem, még tavaly nyáron tettem el néhány kg-t a mélyhűtőben, reggel kivettem a fagyasztóból, hogy felengedjen.100gr zabpelyhet 0,5dl vízben…

A mai uzsonnára zabkását készítettem Marcinak, dupla adagot, mert a holnapi reggeli is ez lesz.150gr zabpelyhet 3dl vízben puhára főztem, közepes lángon, fedő alatt, gyakori kevergetéssel, körülbelül 10 perc alatt. Két almát megmostam, megpucoltam, felkockáztam. Az almákat egy kis…

Ma reggel két adag zabkását készítettem Marcinak, a felét reggel megkapta banánnal és joghurttal, a másik felét pedig délután kapta körtével.A két adag zabkásához 80gr zabpelyhet 2,4dl vízben puhára főztem kb. 10 perc alatt. A felét a hűtőbe tettem, miután kihűlt. Egy…

Marci ma bordó uzsonnát kapott, fagyasztott meggyből és zabkásából készítettem el neki, joghurttal.Kiolvasztottam 10dkg magozott meggyet. 80gr zabpelyhet egy lábasba öntöttem, felöntöttem 2,4dl vízzel. Közepes lángon 10 percig főztem, közben azért gyakran megkevertem. Mikor a zab…

A reggelik mostanában igen változatosak Marcinál, a  gabona az egyetlen állandó főszereplő. A gabona mellett gyümölccsel, tápszerrel, joghurttal, illetve ezek variációjával szoktam próbálkozni. Ma körtéből, zabpehelyből és joghurtból készítettem a reggelit.Egy körtét…

A tízóraiból maradt 4 evőkanál szőlős almás püré (2 alma és 15 szem szőlő préselése után lett 200gr pürém és 1,5dl gyümölcslevem), így délután ennek felhasználásával készítettem uzsonnát Marcinak. A gyümölcspürét (kb. 50gr), 4 evőkanál zabpelyhet és 0,6dl…

A szilvát továbbra is nagyon szereti Marci, így a mai uzsonnába is került, zabpehely, tápszer és körte mellé.Egy körtét és 6 szem szilvát megmostam, megpucoltam. Feldaraboltam, majd a turmixgépbe tettem. Felöntöttem 0,6dl tápszerrel, raktam mellé 6 púpozott evőkanál zabpelyhet.…

A zabpelyhes gyümölcs sűrítés sikeresnek bizonyult, így mostanra bevett uzsonnának számít. Marci ma először evett barackos ízesítésű pépet.Két őszibarackot megmostam, megpucoltam és feldaraboltam. Egy tálba tettem, tettem mellé 3 evőkanál zabpelyhet, és felöntöttem 0,5dl…

Új gabonafélét vezettünk be az uzsonnához, zabból készítettem gyümölcspépet. Bio zabpelyhet vettem, gabonákból, illetve feldolgozott hozzávalókból igyekszem mindig biot keresni.Egy almát megmostam, megpucoltam, feldaraboltam. Egy mélyebb tálkába tettem, beleraktam 2 evőkanál…

süti beállítások módosítása