A saláta főzelék elég rosszul hangzik, mikor a barátnőimmel beszélgettünk róla, mindenkinek csupa rossz élménye volt a bölcsiből vagy az oviból. Mivel Marci, mint az összes többi 6 hónapos téli baba egy kicsit sápadt és vashiányos, így most sok-sok zöld zöldséget kap.

Egy salátafej felét leveleire szedtem, minden levelét alaposan megmostam, és kisebb darabokra vágtam. A mennyiség alapján 3 kávéskanálnyi olívaolaj mennyiséget saccoltam, ezen pároltam egy kicsit a saláta leveleket. Utána felöntöttem 2 dl vízzel, és fedő alatt a főzeléket 10 percig főztem, közepes lángon. Mikor kész lett, az egészet a turmixgépbe öntöttem, és mellé öntöttem egy negyed bögre nagyon puhára főtt barna rizst.

Megkóstoltam, és mivel meglehetősen ízetlennek tartottam, így belekevertem egy kis csipetnyi sót. A védőnőnk ajánlotta a Himalaya sót a tengeri só helyett, ez egy nagyon finom állagú kristálysó. Kevesebb kell belőle, mint a többi sóból, és sokkal ízesebb lesz tőle az étel.

Majdnem 500 gr főzelék készült így el, ennek a harmadát ma kapja, 2 adagot pedig a mélyhűtőbe tettem, későbbi fogyasztás céljából.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása