Marci ma kapott először tésztát, tojás nélkülit vettem, bio tésztát, amiben csak búzadara és víz van. Ezzel kezdődött meg egyébként a búza bevezetése is.

Egy sütőtököt megmostam, felvágtam, kimagoztam. Egy tepsire tettem a darabokat, kicsit meglocsoltam őket sima vízzel. Körülbelül 1 órán keresztül sütöttem a tököt, úgy, hogy 20 percenként locsoltam mindig rá egy kis sima vizet.

20 szál spagettitésztát kifőztem forralt vízben, kicsit több, mint 10 percig.

Egy negyed szűzérme darabot (kb. 100gr) felkockáztam, majd egy lábasba tettem. Felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, szórtam bele egy csipet sót, és egy csipet bazsalikomot. 25 perc alatt, közepes lángon, fedő alatt készre főztem a húst.

Amikor a sütőtök megsült, kikapartam a húsát a turmixgépbe. Kis víz hozzáadásával simára turmixoltam. Körülbelül 800gr pürém lett, ebből 300gr-ot kimertem, és a hűtőbe tettem. Amikor a hús és a tészta megfőtt, a tök mellé tettem a turmixgépbe. Felöntöttem egy kevéssel a hús főzőlevéből. Pürésre turmixoltam. Háromszor 230gr húsos tésztás sütőtökpürém lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása