Marci végre új gyümölcsöt próbálgathat. Most éppen meggy szezon van, ezért vettem is egy kilót. A meggy elég savanyú, ráadásul az új ízeket mindig valami ismerős ízzel keverve adom a babának, ezért a meggyet is keverve kezdem adni neki.

Első alkalommal a meggyhez almát kevertem. Egy marék meggyet és egy kisebb almát préseltem együtt, majd a gyümölcsdarabokat kézi mixerrel pürésítettem. A levet leszűrtem, körülbelül 60 gr lett a kétféle gyümölcsből, jól összeráztam. A püréből 140 gr lett.

A meggy etetés nagyon vicces. Először is, Marci minden falat után nagyot fintorgott, a savanykás íz miatt összehúzta a kis száját. Aztán, hiába takartam le a teljes testét pelenkával, adtam neki előkét, és hajtogattam rá szalvétákat, még így is csöpögött meggy mindenhová. Persze a büfi is szép piros az etetés után. Szerencsére a meggyfolt eltűnik, ha azonnal csepegtetünk rá citromot, ezt még a nagymamámtól tanultam.

Marci hagyott 40 gr pürét és a lé fele is megmaradt. Így holnap is ezt fogja enni, hozzákeverem még majd egy őszibarack húsát és levét, így gyorsan elkészül majd a holnapi tízórai.

 

 

 

 

 

 


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása