Marci folytatja a főzelékezést, ezúttal brokkoliból késztettem el neki. Egyelőre a zöld zöldségféléknél tartunk, volt már saláta, jön a brokkoli és a spárga is.

Majdnem margarint használtam zsiradéknak, de megnéztem a hűtőben lévő doboz hátoldalán található tájékoztatót az összetételről, és elment tőle a kedvem. Lehet, hogy ebben az esetben keresek valamilyen bio margarin terméket.

 Így tehát megint olívaolajat használtam. Egy fej brokkolit (kb. 500gr) szétszedtem, a fás részeket levágtam, a maradék zöldséget pedig alaposan megmostam. Egy papírszalvétával megszárítottam a vizes darabokat. Ránézésre soknak tűnt a brokkoli mennyiség, ezért 3 kávéskanál olívaolajat használtam fel.

 Mikor az olaj felforrósodott, beledobáltam a brokkoli darabokat. 5-6 percig pároltam, majd ráöntöttem 2,5dl vizet. Közepes hőmérsékleten, fedő alatt további 10 percig főztem. Kicsit hagytam hűlni, majd összeturmixoltam. Úgy terveztem, hogy kölesgolyóval sűrítek a végén, így sót nem kevertem a brokkoliba.

 Tudtam, hogy egyszerre sok lesz, így egy részét még a sűrítés előtt a hűtőbe tettem. Úgy számoltam, hogy a sűrítés a kész főzelék 1/5-e lesz, így 2 pohárban 150-150gr brokkolit tettem a mélyhűtőbe. A maradék 100gr brokkolit 10-12 kölesgolyóval jól összeturmixoltam, addig, amíg az állaga finom pépes lett.Így összesen 120gr főzelék lett, Marci pedig jó ízűen elfogyasztotta az egészet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása