Marci ma répafőzeléket ebédelt. A főzelékezést nagyon vártam, ez már az első, tényleg étel jellegű dolog, amit a babám kap. Nagyon szépen eszik kanállal már az elejétől fogva, nem is válogatós, egyedül a krumplit nem szereti. Ezért azt nem is erőltetem. Marci nagyevő, nemhiába 9 kg a súlya 6 hónaposan.

A főzelékhez zsiradékot is használok. Ma olívaolajjal főztem, nemsokára kipróbálom a margarint is. Két répát daraboltam fel, két kávéskanál olajon pároltam egy kicsit. A zsiradék adagolása nagyon egyszerű, minden deciliterhez 1 kávéskanál zsiradék adható. Persze a pontos mennyiséget nem tudom előre, így a felhasznált vízhez képest mérem ki a zsiradék adagot. Ebből következik, hogy kis párolás után 2 dl vizet öntöttem a répákra, és hagytam kicsit főni.

A sűrítéshez krumplit ajánlanak, de mivel a babám nem szereti a krumplit, így néhány kölesgolyóval turmixoltam össze a megfőtt répát. Ettől egy kicsit sós is lett, ami azért tényleg sokat javít az ízhatáson. Körülbelül 200 gr lett a főzelék, és csak kevés maradt belőle.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.